Gyakori kérdések és válaszok


Szükség van-e beszoktatásra?
Igen, beszoktatásra akkor is szükség van, ha a gyermek korábban már járt bölcsődébe, közösségbe. A beszoktatás célja, hogy a gyermek a szülő jelenléte mellett, biztonságban érezve magát, fokozatosan szokjon hozzá az új környezethez, az új játszótársaihoz.

Mennyi ideig tart a beszoktatás?
Az egész folyamat általában egy hét alatt lezajlik. Vannak gyermekek, akik már néhány nap alatt is beilleszkednek a közösségbe, míg másoknak kicsit több idő kell ehhez. 

A beszoktatás menete?
A gyermeknek egy hétig folyamatosan kell jönnie, és az első-második napon a szülő jelenlétére is szükség van. Az első napokban a program mindössze egy-két órát vesz igénybe, a gyermek még nem ebédel, és nem alszik a napköziben. A gyermek reakciói alapján egyedileg alakítjuk ki a beszoktatási menetrendet, ha a gyermek jól érzi magát az új környezetben, akkor a továbbiakban a szülő jelenlétére nincs szükség.

Nem fog-e „megsértődni” a gyermek, ha közösségbe viszem?
A válasz egyértelmű nem. Minden gyermek nagyon jól érzi magát közösségben, és minél fiatalabb korban kerülnek nagyobb közösségbe, annál önállóbbak és talpraesettebbek lesznek. Az első egy-két alkalommal még elkeseredhetnek, de a tapasztalat azt mutatja, hogy már a beszoktatós gyermekek is alig akarnak délután hazamenni, olyan jól érzik magukat. A gyermekkel egyértelműen jót teszünk, ha kortársai körében töltheti el a nap egy részét. 

Mit kell hoznia a gyermeknek?
Pelenkát. A tisztasági csomagot (WC papír, zsebkendő, popsi törlő), törölközőt, ágyneműt stb., a Kisfelhő biztosítja. Váltóruhát, benti váltócipőt. Sószobába tappancsos zokni vagy egy vastagabb zokni is szükséges. Ezen kívül bármely egyéb olyan személyes holmit, amihez a gyermek kötődik (kedvenc baba, takaró, cumi stb.), és az alváshoz vagy a nyugodt időtöltéséhez szükséges lehet.

Min és hol alszanak a gyermekek?
Külön e célra kifejlesztett, kényelmes, alacsony és biztonságos bölcsődei fektetőágyakon, elsötétített, csendes helyiségben.

Van-e saját udvar?
Van. Csúszdával, homokozóval, kismotorokkal játszhatnak a gyermekek. Minden nap kint vannak a szabad levegőn, ha az időjárás engedi. Az udvar elkerített, tágas, műfűvel borított, hideg időben is meleg, puha és eső után sem sáros:)

Milyen foglalkozások vannak?
Kézműves (irka-firka, rajzolás, festés, gyurmázás stb.), ének-zene, mese-vers és tornafoglalkozásokat tartunk.

Megtanulnak-e a gyermekek egyedül enni, mosakodni, WC-re járni?
Igen, a vegyes életkorú közösségnek köszönhetően a kisebbek is hamar elsajátítják az önálló étkezést, mosakodást, fogmosást, bilizést-vécézést, öltözést (egyszerűbb ruhadarabokkal) stb., illetve a beszélni még nem tudó kicsik hamar megtanulnak beszélni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése